|
|
|
|
|
|
|
| |
 

    
|
2010. március 1. Legfrissebb prognózis táblázattal
Hét negyedév után véget érhet a recesszió
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaságban 2010-ben véget ér a recesszió. A külső egyensúlyban ismét aktívum keletkezik, s kormányzati akarat esetén elérhető az országgyűlés által elfogadott költségvetési hiány.
2010 közepétől a magyar gazdaság iránti nemzetközi bizalom jelentősen javul. Miközben a jegybanki alapkamat 9,5%-ról 5,75% csökkent, az árfolyam nagyobb kilengések nélkül 270 forint/euró körül ingadozik. Nincs szükség az IMF-hitelkeret teljes lehívására, sikeres volt a magyar euró- és dollárkötvény-kibocsátás, s a görög válság sem hatott negatívan a magyar gazdaság megítélésre. Sőt a magyar kiigazítást a sokan példaként állítják a nagy hiánnyal most szembesülő országok elé. A recesszió azonban már hét negyedéve tart, s az Európai Unióhoz viszonyítva két negyedévvel később, csak 2010. I. negyedévében ér véget Magyarországon. Éves átlagban azonban még 2010 egészében is csak stagnálás várható. A fogyasztás még tovább csökken (kb. 1%-kal), s a beruházások is csak szerényen, kb. 3%-kal emelkednek (főleg az EU által támogatott infrastrukturális fejlesztések).
Bár az EU-ban már 2009 III. negyedévében emelkedett a GDP a II. negyedévhez képest, a IV. negyedévi, mindössze 0,1%-os emelkedés a növekedés törékenységét jelzi. Arra utal, hogy az eddigi európai növekedés részben készlet-feltöltés, részben a költségvetési kiadásokkal folytatott élénkítés (pl. roncsprémium) eredménye volt, s még bizonytalan, hogy mindezek hatására mennyire indultak be öngerjesztő folyamatok. Mindezen kételyek ellenére az európai konjunktúra javulása tény, s ennek megfelelően a magyar export 2009 decemberében már 9%-kal meghaladta az egy évvel korábbi, igaz nagyon alacsony szintet.
Az idei I. negyedévben az ipar és az építőipar teljesítménye már várhatóan kissé meg fogja haladni az egy évvel korábbit. A munkanélküliség azonban még emelkedni fog, számos, tartalékait tavaly felélő cég ugyanis további leépítésre, netán megszűnésre kényszerül. A foglalkoztatottak száma 2009 végén 98 ezerrel maradt el az egy évvel, 126 ezerrel a két évvel korábbitól. A munkanélküliségben 2010-ben a II. negyedévtől várható - kezdetben szezonális okokból - némi javulás, de éves átlagban folytatódik a romlás. Biztató, hogy az iparban és a kereskedelemben már alig több a létszámcsökkentést, mint a létszámnövelést tervező cégek száma.
A jelenlegi és a következő kormány 2010-ben szigorú fiskális és jövedelempolitikát kényszerül folytatni, ami lazuló monetáris politikára ad esélyt. A 2010-es költségvetési törvény 3,8%-os államháztartás hiánnyal számol. Ez - kormányzati akarat és nagyon fegyelmezett költségvetési politika, esetleg kisebb korrekció esetén - a nemzetközi szervezetek szerint is elérhető. E szervezetek feltehetőleg csak akkor tolerálnának egy 5% körüli idei hiányt, ha az egyszeri konszolidációs kiadásoknak lenne a következménye, s garanciákat látnának ezek újratermelődésének megakadályozására.
2009-ben a magyar gazdaság külső egyensúlya látványosan javult. Ez a belső felhasználás (fogyasztás, beruházás) csökkenése miatt visszaeső importtal, és az EU források némileg gyorsuló beáramlásával magyarázható. A folyó fizetési és tőkemérleg a 2008. évi 6,6 milliárd eurós deficit után 2009-ben és 2010-ben is 2,8 milliárd euró körüli
A GKI Gazdaságkutató Zrt. prognózisa a magyar nemzetgazdaság 2009-2010. évi folyamatairól
| 2008. | 2009. | 2010. (előrejelzés) |
| 1. A GDP volumenindexe (%) | 100,6 | 93,7 | 100 |
| 2. Az ipari termelés indexe (összehasonlító áron, %) | 98,9 | 82,3 | 103,5 |
| 3. Nemzetgazdasági beruházások indexe (összehasonlító áron, %) | 97,0 | 91,4 | 103 |
| 4. Az építési-szerelési tevékenység indexe (összehasonlító áron, %) | 94,9 | 95,7 | 103 |
| 5. A kiskereskedelmi forgalom volumenindexe (%) | 98,2 | 94,8 | 99 |
| 6. A kivitel változásának indexe (folyó áron, euróban, %) | 105,6 | 81,3 | 104 |
| 7. A behozatal változásának indexe (folyó áron, euróban, %) | 105,6 | 74,8 | 106 |
| 8. A külkereskedelmi mérleg egyenlege (milliárd euró) | -0,2 | 4,6 | 3,7 |
| 9. A folyó fizetési és tőkemérleg együttes egyenlege (milliárd euró) | -6,6 | 2,8* | 2,8 |
| 10. Az euró átlagos árfolyama (forint) | 251,2 | 280,6 | 265 |
| 11. Az államháztartás hiánya (pénzforgalmi szemléletben, helyi önkormányzatok nélkül, milliárd forint) | 909 | 918,6 | 880 |
| 12. A bruttó átlagkereset indexe | 107,5 | 100,5 | 101 |
| 13. Fogyasztói árindex | 106,1 | 104,2 | 104,3 |
| 14. Fogyasztói árindex az időszak végén (előző év azonos hónap = 100) | 103,5 | 105,6 | 103,3 |
| 15. Munkanélküliségi ráta az időszak végén (%) | 8,0 | 10,5 | 10,5 |
* GKI becslése
A tényadatok forrása: KSH, MNB, PM
|
Archívum |
|
|