Folytatódott a beruházások újraéledése

2017 második negyedévében a magyar gazdasági növekedés érezhetően alacsonyabb volt az első negyedévinél, a régióban az egyik legkisebb volt, de továbbra is meghaladta az EU átlagát. A beruházások látványos bővülése folytatódott, ennek alapján a GKI 3,8%-ra emelte idei GDP-prognózisát. A folyamatok rövidtávon kedvezőek, azonban továbbra is hiányoznak a távlatos megoldások.
Az előrejelzés letölthető innen. 

Korábbi előrejelzéseink archívuma elérhető itt.

Részletes információk.

Megugrott az EU támogatások hazai megelőlegezése

Magyarországon az első negyedévi, vártnál gyorsabb növekedést áprilisban némi fékeződés, majd májusban élénkülés követte. Az év egészében a tavalyi 2%-ról 3,5% körülire gyorsul a növekedés, mindenekelőtt a tavalyi visszaesésből emelkedésre váltó beruházások következtében. Idén a külső és belső egyensúly kissé romlik, az infláció gyorsul, de e folyamatok rövidtávon elfogadhatóak.

Az előrejelzés letölthető innen. 

Korábbi előrejelzéseink archívuma elérhető itt.

Részletes információk.

Előrejelzés 2017-re

A magyar gazdaság 2017 első negyedévében 4,2%-kal, senki által nem várt sebességgel bővült. 2007 óta csak egyszer volt ennél gyorsabb növekedést mutató negyedév. A magas dinamikát az alacsony bázis is jelentős mértékben segítette. A magyar növekedés sokkal gyorsabb volt az EU átlagánál, a régióban azonban ez nem volt kiugró teljesítmény. A magyarnál több mint 1 százalékponttal gyorsabb volt a román és a szlovén, de dinamikusabb a lengyel és a három balti ország növekedése is. Az áprilisi adatok fékeződést jeleznek Magyarországon, a mezőgazdaságban az idei visszaesés jelentős lesz. Az év során a fogyasztás gyorsulása, de a beruházások markáns lassulása várható. Ezért a GKI az eddigi 3,2%-ról csak 3,5%-ra emelte idei növekedési prognózisát, bár az ennél kissé gyorsabb emelkedésnek is van esélye. A külső és belső egyensúly kissé romlik, az infláció gyorsul, de e folyamatok rövidtávon elfogadhatóak. A magyar gazdaság középtávú pályája szempontjából fontos, hogy az EU-ban – a német választások után – napirendre kerül a szoros együttműködésre kész országok integrációjának elmélyítése. Ez ugyanis az EU perifériájára szoríthatja Magyarországot, miközben a korábbinál kevésbé számíthat a jelenlegi működése szempontjából meghatározó fontosságú EU-transzferekre.

Az előrejelzés letölthető innen. 

Korábbi előrejelzéseink archívuma elérhető itt.

Részletes információk.

A vártnál gyorsabb növekedés

2017 első negyedévében a magyar GDP 4,1%-kal, a vártnál gyorsabban bővült. Ezért a GKI már a részletes adatok megismerése előtt felfelé módosította növekedési előrejelzését, s legalább 3,5%-os éves növekedésre számít.  Az építőipar és az ipar eddig a korábban gondoltnál gyorsabban, a kereskedelem lassabban bővült. Ez utóbbi különösen a rendkívül gyors béremelkedés fényében meglepő.

Az előrejelzés letölthető innen. 

Korábbi előrejelzéseink archívuma elérhető itt.

Részletes információk.

Eddig a vártnál gyorsabb ipari és lassabb kiskereskedelmi bővülés

Idén a magyar gazdasági növekedés – mindenekelőtt az EU-támogatások újraindulásának köszönhetően – 2%-ról 3,2%-ra gyorsul. A beruházások a tavalyi 20%-os visszaesés után 8%-kal bővülnek, a fogyasztás növekedési üteme 4,2%-ról 5%-ra emelkedik. Termelési oldalról a gazdaság dinamizálója a tavalyi visszaesés nagy részét ledolgozó építőipar lesz, de a mezőgazdaság kivételével – ahol a tavalyi kiugrás után „természetes fogyás” várható – feltehetőleg minden ágazat bővülni fog. Az infláció gyorsul, a külső és belső egyensúly kissé romlik, de kedvező marad. A hosszabb távú fejlődés fő tényezőiben – az intézmények működésében, a piaci megoldások háttérbe szorításában, a szerkezeti reformok elkezdésében – nem várható érdemi javulás.

Az előrejelzés letölthető innen. 

Korábbi előrejelzéseink archívuma elérhető itt.

Részletes információk.