Skip to main content

Vevői koncentrációjukról kérdezte a GKI Gazdaságkutató Zrt. 2014 novemberében a hazai vállalatokat. Összesen 920 cég válaszolt, s ebből 565 (61,5%) jelezte, hogy vannak jelentős súlyú vevői. A kérdés azért érdekes, mert ez alapján képet kaphatunk a cégek kiszolgáltatottságáról, illetve arról, milyen valódi előrelépési lehetőségeik vannak. Minél koncentráltabb ugyanis a vevőkör, annál jobban ki van téve az adott cég annak, hogy egy-két vevő elvesztésével ellehetetlenül a tevékenysége. Másrészt az is kirajzolódik, hogy miért nem képesek a kkv-k javítani elért pozíciójukon.

 

A teljes cikk elérhető itt.

Elemzés szerzője