Skip to main content

munkaA kormányzati kommunikáció azt hirdeti, hogy nőtt a foglalkoztatottság, s jelentősen csökkent a munkanélküliség. Persze emlékezhetünk még az „1 millió új munkahely” választási ígéretére, s annak eddigi megvalósulására is. A GKI megvizsgálta, hogy milyen valóság húzódik meg a kedvezőnek látszó statisztikák mögött.

A javított cikk letölthető innen.

A GKI Zrt. a „Játék a számokkal: a munkaerőpiac számokban” c. cikkben az Népességtudományi Kutatóintézet 2013-ra vonatkozó felmérési adatai szerepeltek, mely szerint:

„.megállapítható, hogy 2013 elején, a megadott kritériumok szerint 335 ezer 18-49 éves magyarországi lakcímmel rendelkező, magyar állampolgár élt külföldön. Az ezzel a megfigyelési időponttal egybevágó SEEMIG pilot survey korcsoport eloszlásait (a kivándorolt 15-74 évesek 88%-a 18-49 éves) alapul véve feltételezhető, hogy 381 ezer volt a 15-74 éves kivándoroltak száma.. Ugyanakkor a SEEMIG pilot survey eredményei azt mutatják, hogy a kivándorlók legfeljebb 19%-a 1 éven belül hagyta el Magyarországot. Tehát . elmondható, hogy az elvándorolt magyarok legalább 81%-a, azaz legalább 343 ezer fő az, aki több mint egy éve él Magyarországon kívül.”

A GKI sajnálkozását fejezi ki, hogy a KSH Népességtudományi Kutatóintézetnek (NKI) tulajdonított olyan adatokat, amelyek forrása nem az NKI. Az NKI nem készített idősoros becslést a magyar állampolgárságú külföldi munkavállalók létszámáról, sem a magyarországi munkanélküliek létszámának alakulásáról. A korábbi anyagban közölt – félreérthetően az NKI-nak tulajdonított – számítások valójában az GKI saját számításai voltak.

A nevezett cikkben az NKI adatait tévesen használtuk fel a becslések elkészítésekor, így a GKI által adott becslés felfelé torzított, ezért adjuk közzé a javított változatot.

Az eredeti cikk letölthető innen.

Elemzés szerzője