Skip to main content

Az üzleti beruházásokon belül az elmúlt években jelentősen emelkedett az egyedi kormánydöntésű (EKD) beruházási támogatások nagysága, valamint a támogatások összegének az ígért beruházásokhoz és a vállalt új foglalkoztatottakhoz viszonyított aránya. 2004 és 2013 között a támogatások éves megítélt összege általában jóval évi 30 milliárd forint alatt maradt, ám 2014-ben meghaladta a 40, 2016-ban pedig már a 60 milliárd forintot. Idén az első nyolc hónapban 36,3 milliárd forint támogatásról született döntés.

Pomogyi Fanni írása a Világgazdaság 2017. november 14-i számában.
A cikk itt érhető el.

Elemzés szerzője