A rezsiszabályok változása újra lendületet adhat a lakásfelújításoknak – A GKI és a Masterplast 2022. júliusi felmérésének eredményei

Az idei harmadik negyedév elején a lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési tervei kissé visszaestek az előző negyedévhez képest, de a korábbiaknál jórészt így is erőteljesebbek. Az Otthonfelújítási program támogatásai továbbra is népszerűek, a felújításra készülő családok fele igénybe venne állami támogatást is – derül ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből.

Az elemzés letölthető innen.

 

Júliusban lassulva, de tovább csökkent a GKI konjunktúraindexe

A GKI konjunktúraindexe júliusban több mint egyéves, tavaly március óta nem látott mélypontjára esett. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint ez év áprilisa óta az üzleti várakozások mintegy 8, a fogyasztóiak viszont több mint 20 ponttal estek, de a júliusban a cégek és a lakosság pesszimizmusa hasonló mértékben erősödött. (A lakossági felmérésre még a „rezsiemelés” bejelentése előtt került sor.) A cégek áremelési törekvése összességében nem változott, a magyar gazdaság helyzetének megítélése tovább romlott.

A felmérési összefoglaló letölthető innen.

A felmérési összefoglalók archívuma elérhető itt.

Mennyi is az annyi? – Az árrögzítés nélkül az Európai Unió éllovasa lennénk a fogyasztói árak emelkedésében

2022 májusában hazánk az Európai Unió tagországai közül a 9. legmagasabb árnövekedéssel szembesült1. A 10,8%-os adat annak fényében különösen magas szint, hogy nálunk az árbefagyasztás széles köre működik, amely a többi tagállamra (az üzemanyagokat nem tekintve) nem jellemző. Ha nagyobb időtávot nézünk, akkor még inkább igaz, hogy hazánk ezen a téren rosszul teljesít: 2015-höz képest nálunk a fogyasztói árak 31,2%-kal nőttek, amellyel a 3. legmagasabb inflációjú uniós ország vagyunk (tavaly novemberig pedig az élen álltunk)2. Mindez azt mutatja, hogy az árrögzítés nélkül messze vernénk az európai uniós mezőnyt!

Az elemzés letölthető innen.

 

Fontos-e a környezet védelme a hazai vállalkozásoknak?

A környezettudatos működés a gazdasági élet szereplői számára is egyre fontosabb szempont. A nagy multinacionális cégek körében egyre népszerűbb az ESG1 szempontok szerint való működés, mikor a cégek a profitmaximalizáláson túlnyúló szempontokat is figyelembe vesznek működésük során. A szemlélet egyre jobban terjed a hazai nagyobb cégek körében is. A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2022 májusi felmérése keretében 900 hazai (jellemzően KKV) vállalkozás válaszolt a környezettudatossággal kapcsolatos attitűdjeiről feltett kérdésekre. Ezen belül a környezetvédelmi tanúsítások meglétét vizsgáltuk, illetve a karbonlábnyom csökkentése érdekében kifejtett tevékenységekről érdeklődtünk.

A teljes cikk elérhető ide kattintva.