Hetedik hónapja romlanak az üzleti várakozások

Júliusban a GKI konjunktúraindexe közel két és fél éve nem látott szintre esett, mivel az üzleti és a fogyasztói bizalmi index egyaránt csökkent. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti bizalmi index hét hónapja szinte folyamatosan mérséklődik, s jelenleg 2017 eleji szintjén van. A fogyasztói bizalmi index az el-múlt hónapokban volt már kedvezőtlenebb is, itt a 2018 tavaszi, választás környéki idő-szakhoz képest szembeszökő a romlás. Mindezzel együtt a magyar gazdaságra még mindig az optimizmus a jellemző.

A felmérési összefoglaló letölthető innen.

A felmérési adatok Excel 2007 formátumban letölthetők innen.

A felmérési összefoglalók archívuma elérhető itt.

Júniusban nagyot estek az üzleti várakozások

Júniusban, az áprilisi kétéves mélypont, majd a májusi javulás után 2017 kora nyári szintjére esett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások szinte egész évre jellemző romlása folytatódott, miként a fogyasztóiak javulása is. Az üzleti várakozások utoljára két és negyed éve voltak ilyen alacsonyak, a fogyasztóiak pedig egy éve voltak ilyen magasak.

 

A felmérési összefoglaló letölthető innen.

A felmérési adatok Excel 2007 formátumban letölthetők innen.

A felmérési összefoglalók archívuma elérhető itt.

Májusban javultak az üzleti, romlottak a fogyasztói várakozások

Májusban, az áprilisi kétéves mélypont után kissé emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A várakozások erős optimizmust tükröznek, de két év óta (áprilist nem számítva) így is a legkisebb mértékűt. Az üzleti várakozások májusi javulása és a fogyasztóiak romlása egyaránt szerény, de a hibahatárnál erősebb.

 

A felmérési összefoglaló letölthető innen.

A felmérési adatok Excel 2007 formátumban letölthetők innen.

A felmérési összefoglalók archívuma elérhető itt.

Áprilisban kétéves mélypontjára esett a GKI konjunktúraindexe

Míg 2019 első negyedévében csak havonta kis lépésekkel csökkent a GKI konjunktúraindexe, áprilisban már jelentősebb volt a visszaesés, mint a megelőző három hónapban összesen. Ezzel a GKI konjunktúraindexe nagyjából két évvel ezelőtti – egyébként még magas – szintjére esett. Az áprilisi romlás – az előző két havihoz hasonlóan – az üzleti várakozások miatt következett be, a fogyasztóiak ugyanis harmadik hónapja javulnak, s már kedvezőbbek a tavaly év véginél.

A felmérési összefoglaló letölthető innen.

A felmérési adatok Excel 2007 formátumban letölthetők innen.

A felmérési összefoglalók archívuma elérhető itt.

Márciusban folytatódott a GKI konjunktúraindex lassú romlása

Míg 2018 utolsó negyedévében folyamatosan emelkedett, 2019 első negyedévében kis lépésekkel, de folyamatosan csökkent a GKI konjunktúraindexe. A márciusi romlás – a februárihoz hasonlóan – az üzleti várakozások miatt következett be, a fogyasztóiak ugyanis február után márciusban is kissé javultak, s gyakorlatilag elérték tavaly év végi szintjüket. A magyar gazdaság szereplőire összességében továbbra is erős optimizmus jellemző.

A felmérési összefoglaló letölthető innen.

A felmérési adatok Excel 2007 formátumban letölthetők innen.

A felmérési összefoglalók archívuma elérhető itt.