Derűs statisztika, borús várakozások

A magyar gazdaság növekedése az április-májusi adatok szerint a második negyedévben lassulni kezdett a rekordsebességű első negyedévhez képest. A fékeződés mértéke azonban a vártnál kisebb. Emellett a jelek szerint az időjárás is a korábbinál jobban segíti a mezőgazdaságot. Ezért a GKI 4%-ról 4,3%-ra emelte idei GDP-növekedési előrejelzését. Ezen belül azonban a második félévben markáns, 3,5% körülire történő lassulást valószínűsít. Ennek fontos oka, hogy a már tavaly is magas szint miatt csökken az EU-támogatások beruházás-serkentő hatása, s csökken a lakosság vásárlóerejének emelkedése is. Emellett az EU konjunktúra-indexe csaknem hároméves, a magyar két és fél éves, a magyar szempontból fontos német ipari bizalmi index pedig ötéves mélypontján van.

Az előrejelzés letölthető innen.

Korábbi előrejelzéseink archívuma elérhető itt.


Részletes információk.

Gyors a növekedés, de az infláció is

A harmadik negyedévi 4,8%-os, az EU-ban az egyik leggyorsabb növekedés után más előrejelzőkhöz hasonlóan a GKI is emelte (4,5%-ra) GDP-előrejelzését. Ugyanakkor fenntartja 2019- ben 3,2%-ra történő lassulást feltételező várakozását. Ennek oka, hogy az EU-transzferek dinamizáló hatása csökken, a világgazdasági konjunktúra bizonytalanabb, s érdemben továbbra sem várható a versenyképesség javulása. Idén az infláció gyorsul, a külső és belső egyensúly romlik, s mindebben 2019-ben sem várható fordulat.

Az előrejelzés letölthető innen.

Korábbi előrejelzéseink archívuma elérhető itt.


Részletes információk.

Idén még nagyon gyors, jövőre érezhetően lassuló növekedés várható​​​

A magyar gazdaság 2018 második negyedévében a vártnál és a legtöbb EU-tagállamnál gyorsabban bővült, ugyanakkor ez a dinamika az EU módszertana szerint számítva második negyedéve lassul. A piaci előrejelzések szerint az idén 4% feletti GDP-bővülés (a GKI 4,2%-ra emelte előrejelzését) jövőre 3% közelébe mérséklődik, ami az ennél kevésbé fékeződő régióban már az alacsonyabbak közé számítana. Az EU-transzferekkel finanszírozott beruházások és a választások által is gerjesztett lakossági fogyasztás növekedése ugyanis az év hátralevő időszakától kezdve várhatóan lassul. Egyre nagyobb bizonytalanság és fékeződés várható az EU-ban is, például a török és olasz helyzet, a kereskedelmi háború veszélye és a Fed kamatemelései miatt.

Az előrejelzés letölthető innen.

Korábbi előrejelzéseink archívuma elérhető itt.


Részletes információk.

Világszerte romló növekedési kilátások

csigafutamA magyar gazdaság növekedési üteme 2015. IV. negyedévben átmenetileg ismét felgyorsult, s több mint 1 százalékponttal haladta meg az EU átlagát. A régióban azonban a szlovák, a román, a lengyel, a cseh és a bolgár fejlődés így is gyorsabb volt. Éves átlagban idén a lassulás folytatódása várható, a 2014. évi 3,7% és a tavalyi 2,9% után 2016-ban 2,3% körüli dinamika valószínű. Az EU előrejelzése szerint a régió 11 országa közül a magyarnál csak a horvát, a bolgár és a szlovén növekedési ütem lesz alacsonyabb. Tovább …

Idén folytatódik a fékeződés

fekA magyar gazdaság fejlődése sokéves gyengélkedés után 2014-ben a második leggyorsabb volt az EU-ban. Tavaly is átlag feletti növekedést sikerült elérni, ez azonban a lassulás miatt már elmaradt a régiós versenytársak többségének eredményétől, idén pedig tovább nyílik az olló: 11 ország közül a magyarnál várhatóan csak a horvát, a bolgár és a szlovén dinamika lesz alacsonyabb. Tovább …