Júniusban történelmi csúcsára jutott a GKI konjunktúraindexe

A GKI konjunktúraindexe eddig csak egyetlen alkalommal, 1998 nyarán volt olyan magas, mint most júniusban, az üzleti bizalmi index pedig eddigi, több mint húszéves története során még sohasem. A fogyasztók is nagyon derűlátók. Ugyanakkor ez a kiugró magyar optimizmus egyelőre nem sokkal haladja meg az elmúlt három évre jellemző, viszonylag szűk sáv felső határát.

A felmérési összefoglaló letölthető innen.

A felmérési adatok Excel 2007 formátumban letölthetők innen.

A felmérési összefoglalók archívuma elérhető itt.

Májusban hároméves csúcsára került a GKI konjunktúraindexe

Májusi, viszonylag szerény emelkedése is hároméves csúcsára vitte a GKI konjunktúraindexét. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az emelkedés elsősorban a szolgáltató cégeknek köszönhető: májusi kirobbanó optimizmusuk tizennyolc éve nem látott szintre repítette bizalmi indexüket. Eközben az ipari várakozások kissé, a kereskedelmiek jelentősen romlottak, míg az építőipariak alig, a fogyasztóiak pedig csak hibahatáron belül javultak.

A felmérési összefoglaló letölthető innen.

A felmérési adatok Excel 2007 formátumban letölthetők innen.

A felmérési összefoglalók archívuma elérhető itt.

Novemberi szintjére csökkent a GKI konjunktúraindex

hullámvasútFebruárban a januári, igen magas szinthez képest egy éve nem látott mértékben csökkent a GKI konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint minden ágazatban és a fogyasztók körében is romlottak a várakozások, de így is meglehetően optimista hangulatot tükröznek. Tovább …