Skip to main content

A GKI Zrt. 2021 decemberében, a minimálbér emelés és az energia árak emelkedésének vállalati szektorra gyakorolt hatásainak pontosabb megértéséhez közel ezer, nem mezőgazdasági, 4 fő feletti kis és középvállalkozás megkérdezésével reprezentatív felmérést végzett. A megkérdezett vállalatok közül 838 válaszolt a feltett kérdésekre. Mint ismert, 2022. január elsejétől a bruttó minimálbér 200 ezer forint, garantált bérminimum pedig bruttó 260 ezer forint lesz (nettó 133, illetve 173 ezer forint). Továbbá az elmúlt év során meredeken emelkedtek az energia hordozók árai, ez a tendencia a vállaltok véleménye szerint továbbra is kitart majd, amely folyamat jelentősen növeli a jövőévi költségeiket.

A teljes cikk itt érhető el.

Elemzés szerzője