Skip to main content

Márciusban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt sokat javultak, a GKI konjunktúraindexe ötödik hónapja emelkedik. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti szektoron belül az ipari és szolgáltató cégek várakozásai jelentősen javultak, az építőipar és a kereskedelem várakozásai viszont érezhetően, de ennél kevésbé romlottak. A fogyasztók már nem aggódnak jobban, mint 2020-ban, a Covid-járvány kitörésekor kialakult pánik idején. Ez azonban így is nagyon erős pesszimizmust jelez. Márciusban érdemben csökkent a cégek áremelési törekvése és erősödött foglalkoztatási hajlandósága, amit a fogyasztók véleménye is visszaigazolt. Az ország gazdasági helyzetének megítélése a februárinál sokkal kedvezőbb lett az üzleti szférában és a lakosság körében is.

A felmérési összefoglaló letölthető innen.

A felmérési összefoglalók archívuma elérhető itt.

Elemzés szerzője