Derűs statisztika, borús várakozások

A magyar gazdaság növekedése az április-májusi adatok szerint a második negyedévben lassulni kezdett a rekordsebességű első negyedévhez képest. A fékeződés mértéke azonban a vártnál kisebb. Emellett a jelek szerint az időjárás is a korábbinál jobban segíti a mezőgazdaságot. Ezért a GKI 4%-ról 4,3%-ra emelte idei GDP-növekedési előrejelzését. Ezen belül azonban a második félévben markáns, 3,5% körülire történő lassulást valószínűsít. Ennek fontos oka, hogy a már tavaly is magas szint miatt csökken az EU-támogatások beruházás-serkentő hatása, s csökken a lakosság vásárlóerejének emelkedése is. Emellett az EU konjunktúra-indexe csaknem hároméves, a magyar két és fél éves, a magyar szempontból fontos német ipari bizalmi index pedig ötéves mélypontján van.

Az előrejelzés letölthető innen.

Korábbi előrejelzéseink archívuma elérhető itt.


Részletes információk.

Előrejelzés 2019-re

A magyar gazdaság 2019 első negyedévében a várakozásoktól eltérően nem kezdett el lassulni, sőt rekordsebességűre gyorsult. Ennek alapján a GKI márciusi előrejelzéséhez képest 3,5%-ról 4%-ra emelte GDP-növekedési, 7%-ról 13%-ra beruházási és 4%-ról 4,3%-ra fogyasztási előrejelzését. A gazdaság túlfűtöttsége következtében a GKI a korábban gondoltnál lényegesen gyorsabb, 3,2% helyett 3,7%-os inflációra, s a folyó fizetési és tőkemérleg lényegesen kisebb aktívumára (a GDP 3,2%-a helyett csak 1,4%- ára) számít.

Az előrejelzés letölthető innen.

Korábbi előrejelzéseink archívuma elérhető itt.


Részletes információk.

GDP nowcasting survey adatok felhasználásával

A GKI vendégkutatójának tanulmánya a negyedéves GDP-adatok gyorsbecslésének módszertani kérdéseiről. Mivel a KSH jellemzően két hónappal elmarad az aktuális negyedév gazdasági teljesítményét mérő GDP adat közlésével, a tanulmány egy olyan becslési eljárást mutat be, mely magasabb (egyelőre havi) frekvencián rendelkezésre álló survey-adatok információtartalmára támaszkodva készíti el az aktuális negyedév GDP értékének szinkronidejű becslését, vagyis nowcast-ját.

A tanulmány letölthető innen.

Az első negyedévben csúcsára ért a magyar növekedés

A magyar gazdaság az idei első negyedévben 5,3%-kal, rekordsebességgel növekedett. Ez az ütem az EU-ban Máltával és Romániával együtt messze a leggyorsabb, a többiek még a 4%-ot sem érték el. Az EU átlaga 1,5%, az euróövezeté 1,2% volt, azonos az előző negyedévivel. A kedvező magyar adat hatására a GKI – más előrejelzőkhöz hasonlóan – emelte idei GDP-prognózisát, 3,5%-ról 4%-ra. Általános vélemény, hogy az év hátralevő részében lassulás várható, a prognózisok éves átlagban jellemzően kissé 4% felettiek.

Az előrejelzés letölthető innen.

Korábbi előrejelzéseink archívuma elérhető itt.


Részletes információk.

Az ingatlanpiaci aranykor egyhamar nem ér véget

A magyar ingatlanpiac kétségkívül aranykorát éli. Mind a lakás, mind az üzleti piacon termékeny évek állnak a szektor mögött; és a jövőre vonatkozó kilátások is optimisták. A GKI fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke 2019 áprilisában 12, míg az ország egészére vonatkozó jelzőszám értéke 9. A fővárosi index 3 ponttal emelkedett, míg az országos bő 1 ponttal csökkent az előző (januári) felméréshez képest.

Az előrejelzés letölthető innen.

Részletes információk.